Történelmi háttér

1929-ben a Wall Streetről elindult világkörüli útjára a nagy gazdasági válság. Mivel a magyar gazdaság, szinte minden európai gazdasághoz hasonlóan, a nemzetközi hitelekre támaszkodott, a katasztrófa nem volt elkerülhető. Az addig elért eredmények, a bethleni konszolidáció romba dőlt, magával rántva a miniszterelnököt is. A tömeges munkanélküliség, csökkenő fizetések és földjüket vesztő gazdák helyzete a politikai szélsőségeknek kedvezett. Németországban a körülményeket kihasználva Hitler hamar megszerezte a hatalmat. Magyarországon is erőre kapott az antiszemitizmusra építő radikális jobboldal, ugyanakkor a hatalmat 1944-ig nem tudták megkaparintani. 

Konszolidáció az 1920-as években, majd újabb gazdasági válság 

1921-ben Teleki Pál rövid kormányzását követően Bethlen István foglalta el a miniszterelnöki széket. A gróf előtt álló feladat, az ország gazdasági, társadalmi és politikai konszolidációja, hatalmas volt. A négyéves totális háború embervesztesége és költségei, a román megszállás (mely az ország módszeres kifosztását és kivégzéseket is jelentett), a vörös -és fehérterror, a megállíthatatlan infláció és persze a trianoni béke következményei soha nem látott teherként nehezültek egy olyan államra, mely nem sokkal korábban még a teljes felbomlás szélén állt. 

Az 1920-as évek közepére sikerült a gazdasági struktúrát hozzáigazítani a Trianon által szabott új, kedvezőtlen feltételekhez. 1924-ben megalapították a Magyar Nemzeti Bankot, 1927-ben pedig a korona helyébe lépett az új pénznem, a pengő – ezek a stabilizáció biztos jelei voltak. Az évtized második felében már számottevő fellendülést lehetett tapasztalni. A gyors gazdasági fejlődés politikai és társadalmi konszolidációhoz vezetett. Különösen jelentős volt a társadalombiztosítási rendszer létrehozása 1927–28-ban. Az évtized végére az életszínvonal érezhetően nőtt, a munkanélküliség pedig alacsony szintre süllyedt. 

1930-ra azonban a gazdasági világválság Magyarországot is elérte. A gazdasági növekedés megállt, a termelés csökkent., a munkanélküliség és a társadalmi feszültség nőtt. Mindez kedvezett a szélsőséges politikai irányzatok megerősödésének. A szélsőjobboldali pártok, amelyek az 1931-es választásokon még kevés szavazatot kaptak, az évtized során megerősödtek és egyre befolyásosabbá váltak. 

Társadalom a két háború között 

Az első világháború és Trianon a társadalmat is átalakította. A magyarság aránya 90%-ra ugrott, ez pedig a római katolikus és református felekezetűek számát emelte. A zsidóság aránya Európában kimagaslónak számító 5-6%-ra emelkedett. Megindult a nők társadalmi szerepének átalakulása. Ez a folyamat már jóval az első világháború előtt elkezdődött, de a háborús évek alatt felgyorsult. Áttört a gát, mely addig a nőket a tömeges munkavégzéstől és oktatástól elzárta. Magyarországon is megjelent a tanult és magát ellátni képes, azaz a modern nő típusa. Megszülettek az első, nyugati női ideálokat támogató lapok, mint „A dolgozó asszonyok lapja” és a „Magyar Női Szemle”. A forradalmak utáni visszarendeződés azonban igyekezett fékezni a női emancipáció kibontakozását mind a politikai részvétel, mind a felsőoktatás területén. A korszak legnagyobb (több százezer fős) konzervatív nőszervezete, a Tormay Cécile írónő által vezetett Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége (MANSZ) azt hirdette, hogy a nők feladata az anyaság és a családi élet szervezése. 

Az elcsatolt területekről özönlő értelmiségiek miatt Trianon után túlzsúfolttá váltak az értelmiségi pályák. A zsidóság dominanciája az értelmiségi szférában már régóta az antiszemita politika középpontjában volt, az 1920-as évekre pedig kiegészült a Tanácsköztársaság, mint „zsidóuralom” narratívájával. A közhangulatra jelentősen hatott a szélsőjobboldali csoportok agitálása, melyben a gazdasági és kulturális élet „zsidótlanítását” követelték. Ebben a közegben született meg Európa első antiszemita törvénye, a Numerus Clausus, amely korlátozta az egyetemkere felvehető zsidó hallgatók számát. Bethlen a közviszonyok normalizálását akarta előmozdítani, és bár maga nem volt antiszemita, a Numerus Clausushoz sokáig nem nyúlt hozzá. A zsidó hallgatók aránya 6%-ra esett vissza az egyetemeken, ami – társulva a kivándorlási hullámmal – jelentős szellemi tőkétől fosztotta meg az országot. 

Konzervatív modernizáció – kultúrpolitika és oktatás

A konszolidáció fontos részét képezte az oktatás- és kultúrpolitika, mely a konzervatív modernizáció és a keresztény-nemzeti neonacionalizmus jegyében fogant. 1924-et követően a költségvetés 14,4%-át költötték közoktatásra. Ez az arány, amely egészen a második világháború közepéig megmaradt, nemzetközi összevetésben is példa nélküli volt és jól tükrözte az oktatáspolitika kiemelt szerepét. Gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter nagyszabású koncepciója keretében került sor a falusi iskolák hatalmas méretű bővítésére (többek között 3500 tanyasi iskola épült), gimnáziumok, egyetemek, tudományos kutatóközpontok és a külföldi intézetek létrehozására. A vidéki művelődést a sokszor alulról szerveződő népfőiskolai mozgalom is segítette. 

Az egyetemi oktatás magas színvonalon működött. Az elszakított területekről elűzött pozsonyi egyetem Pécsre, a kolozsvári Szegedre került. Eközben folytatódott a debreceni egyetem kiépülése. A két világháború közti időszakban több híres tudós tevénykedett a magyar egyetemeken: például Szegeden Szent-Györgyi Albert, aki Cambridge-ből Klebelsberg hívására tért haza és 1937-ben Nobel-díjat kapott. A budapesti egyetemen Bay Zoltán fizikus, a radar egyik feltalálója, Békésy György biofizikus, későbbi Nobel-díjas (Bay és Békésy 1945 után kivándoroltak az Egyesült Államokba).

Szellemi és művészeti élet

A Horthy-korszak társadalmi – politikai gondolkodására jellemző volt a nemzeti érzelmen alapuló revíziós gondolat mindent átható jelenléte, valamint a baloldali gondolkodás diszkreditálása és a zsidósággal való azonosítása. A közélet lövészárkait nem lehetett betemetni. Jó példa erre a népi-urbánus ellentét, a „haladók” és „maradók” tábora, és az „urak” és a „nép” közt tátongó szakadék. A valóságban a tagoltság és ellentétek sokkal összetettebbek voltak, mint a felsorolt dichotómiák, mindenesetre ezek rámutatnak a két háború közti magyar társadalom legszembetűnőbb konfliktusaira. 

A harmincas évek fontos jelensége volt a Szabó Dezső, Ady Endre, és Kodály Zoltán hatásait is tükröző falukutató mozgalom. Egyetemisták, írók, szociológusok indultak a falvakba, tanyavilágba, hogy megismerjék a szegényparasztság életkörülményeit és kultúráját. A radikális baloldali avantgárd Kassák Lajos körül szerveződött, aki a Ma és a Munka című folyóiratokat szerkesztette. A Magyar Kommunista Párt illegalitásban tevékenykedett. 

A kulturális életet sokszínűség jellemezte. Több száz országos és helyi napi- és hetilap, szakfolyóirat jelent meg. Az irodalmi életben a tradicionális nemzeti irodalmat képviselte például Herczeg Ferenc, a modern polgári irányzatot az 1908 óta működő Nyugat c. folyóirat, Babits Mihállyal az élén. Ezzel szemben határozta meg magát az antiszemita Tormay Cécile által szerkesztett Napkelet c. irodalmi folyóirat. Az 1920-as években állami segítséggel fellendült a magyar filmipar. 1931-ben a Royal Apolló szálloda kávézójában bemutatták az első magyar hangosfilmet, majd az első nagy sikert meghozta a Hyppolit, a lakáj című komédia. A zenei életben meghatározó volt Kodály Zoltán és Bartók Béla munkássága. Népszerű műfaj volt az operett és a kávéházakban az elengedhetetlen cigányzene. 

Jobbratolódás, zsidótörvények

A 20-as évek elején még nem lehetett világosan látni, hogy a Numerus Clausus – a tulajdonképpeni első zsidótörvény -, hová vezető ajtót nyit ki. Gömbös Gyula miniszterelnöksége (1932-36) alatt azonban jelentős jobbratolódás következett be a konzervatív-liberális parlamentarizmushoz képest. Gömbös tekintélyelvű kormányzást, homogén nemzeti társadalmat, „egységes magyar világnézetet” tűzött zászlajára, emellett társadalmi reformokat ígért. Ígyekezett elérni, hogy az ország kilábaljon a gazdasági válságból és illeszkedjen a 30-as évek első felében kibontakozó olasz, német, és osztrák tekintélyuralmi rendszerekhez. 

Gömbös alatt előtérbe került a faji gondolat. Az 1938-as (I.) zsidótörvény kimondta, hogy a szellemi szabadfoglalkozású pályák (pl. orvos, ügyvéd, újságíró) állásainak legfeljebb 20 százalékát foglalhatják el zsidó származásúak. A jogszabály alól mentesültek, akik az első világháborúban és az ellenforradalomban kitüntetéseket szereztek, valamint akik 1919 augusztusa előtt kikeresztelkedtek. Nem zsidó magyar művészek és értelmiségiek (köztük Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Zilahy Lajos, Csók István) írásban tiltakoztak, hasztalanul. Az 1939 májusában meghozott „A zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról” szóló II. zsidótörvény 6%-ban maximálta a zsidók arányát az értelmiségi kamarákban, visszaállította az egyetemi numerus lausust, és tiltotta az állami tisztségek viselését zsidók számára. 

Felhasznált irodalom

Ablonczy Balázs et al.: Gróf Bethlen István és kora. Osiris, 2014. 

Gyurgyák János: Magyar fajvédők. Osiris, 2012. 

Pukánszky Béla, Németh András (1996). Neveléstörténet Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. 1996.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században, 3. kiadás, Budapest, Osiris Kiadó, 2001.

Romsics Ignác: A Horthy-korszak. Válogatott tanulmányok. Helikon, 2017. 

Ujváry Gábor: „Egy európai formátumú államférfi”. Klebelsberg Kuno (1875-1932). Kronosz, 2014.