Pszichológiatörténet

A pszichoanalízis aranykora

Az 1920-as években a pszichoanalízis tovább létezett, mint az állami szférától független mozgalom, és az évtized második felében az egyesület tagsága kezdett megerősödni. Ferenczi és Freud között azonban meglazult a kapcsolat, Ferenczi és a magyar egyesület saját úton kezdett járni. Az 1930-as évekre gyengült a pszichoanalízis mozgalmi jellege, elsődleges tevékenységgé vált a gyógyítás. 1931-ben megalakult a Pszichoanalitikus Poliklinika (másodikként az 1920-ban nyitott berlini után), amelyik képzőintézményként is működött. A fejlődést Ferenczi 1933-ban bekövetkező halála sem vetette vissza radikálisan, mert ekkorra már stabil követői gárda alakult ki körülötte, akik csoportosan „budapesti iskola” néven váltak ismertté. Tagjai összekapcsolták elméleteiket a társadalmi kérdésekkel, a nevelési gyakorlat reformjával, valamint a korai csecsemőkor iránti érdeklődéssel. Néhány jeles képviselő volt Ferenczi mellett Bálint Mihály, Hermann Imre, Bálint Alice, Kovács Vilma, Róheim Géza. A pszichoanalízis továbbra is terjedt középosztálybeli körökben, és hatással volt sok kiváló magyar íróra-költőre (Babits Mihály, Csáth Géza, József Attila, Kosztolányi Dezső, Márai Sándor, Szerb Antal). Magyarországon az adleri- stekeli pszichoanalitikus irányzatok is megjelentek, a klasszikus pszichoanalízis riválisaként.

A mélylélektan önálló magyar gyökerű irányzatát jelentette Szondi Lipót munkássága. Szondi Freud ösztönelméletét továbbfejlesztve dolgozta ki a családi tudattalanra és sorsválasztásra alapuló elméletét. Szondi laboratóriuma a Gyógypedagógiai Főiskolán a magyar pszichológia egyik meghatározó központjává lépett elő az 1930-as években. Több később neves pszichológus itt kezdte pályáját (például Mérei Ferenc, Kardos Lajos, Kozmutza Flóra).

Az intézményrendszer és az alkalmazott pszichológia megerősödése

Az I. világháborút követő talpra állás során a pszichológia összességében is jelentős fejlődésen ment át. A harmincas évek oktatási – kulturális – tudományos fejlődését nagyban előmozdította az állami beavatkozás, amelyet Klebelsberg Kuno kultuszminiszter programja valósított meg. Kezdeményezésére 3500 új tanterem épült 5 év alatt vidéken az analfabetizmus felszámolására, Európa -szerte magyar kulturális intézetek jöttek létre, és külföldi tudományos ösztöndíjat vezettek be, amelynek segítségével nagy számban mentek tanulmányútra magyar fiatal tudósok a legjobb külföldi egyetemekre. Klebelsberg a gyermektanulmányozást is pártolta, ez azonban egyre inkább az intézményesülő pszichológia és pszichoterápia állami és magán kezdeményezéseihez kapcsolva működött. Reformiskolák is működtek (például Domonkosné Löllbach Emma Új Iskolája, a szegedi Cselekvés Iskolája). 1928-ban megalakult a Magyar Psychologiai Társaság és elindult folyóirata, a Magyar Psychologiai Szemle. Mindkét vonatkozásban meghatározó szerepe volt az alapító Ranschburg Pálnak és tanítványainak. A Társaság és a Szemle törekvése az volt, hogy elősegítse a pszichológia önálló tudományként való elismerését, előmozdítsa a pszichológia professzionalizálódását és kiterjesztését az olyan a gyakorlati területekre, mint például a nevelési és pályaválasztási tanácsadás, a képesség- és alkalmasság-vizsgálatok, a lelki- és ideggondozás, a mentálhigiéne, és a fogyatékos gyermekek nevelése.

Az 1927-ben létrejött Magyar Individuálpszichológiai Egyesület szintén foglalkozott nevelésügyi kérdésekkel és tanácsadó hálózatot tartott fenn szülők számára a Gyermekvédő Liga keretében. 1931-ben a Ranschburg tanítvány Schnell János vezetésével megalakult az Állami Gyógypedagógiai Nevelési Tanácsadó. “Pszichotechnikai” laboratóriumok jöttek létre gyárakban és a hadseregben is, ahol elsősorban képességméréssel foglalkoztak a szakemberek. Az expanzió fokozatosan kiterjedt a gyakorlati területekre (nevelési és pályaválasztási tanácsadás, lelki- és ideggondozás, mentálhigiéne, fogyatékos gyermekek nevelése, képesség- és alkalmasság-vizsgálatok, ipari-, katonai, kereskedelmi- és reklámpszichológia), valamint az egyetemi, képzési és kutatási szférára. A korszak egészében érezhető volt a legnagyobb tekintélyű tudós, Ranschburg Pál jelenléte, amely érvényesült a kísérleti pszichológia, a gyógypedagógia és a gyermekpszichiátria területén.

Pszichológia a budapesti és a vidéki egyetemeken

A trianoni területelcsatolások következtében Magyarország elvesztette a magyar tudományban és művelődésben nagy szerepet játszó kolozsvári, és az alig négy évig működni tudó új pozsonyi tudományegyetemet. A felsőoktatási intézményrendszert át kellett szervezni, ami rövid idő alatt sikerült. Megindult a vidéki egyetemek helyzetének megszilárdítása. Az elveszített kolozsvári egyetem Szegedre költözött, és itt 1929-ben megalakult az ország első tartósan és sikeresen működő egyetemi lélektani intézete Várkonyi Hildebrand Dezső vezetésével. A lélektan megerősödött a debreceni és a pécsi egyetemeken is. A budapesti egyetemen Kornis Gyula a filozófiai tanszék keretein belül létrehozott egy lélektani szemináriumot. 1936-ban ennek vezetője lett Harkai Schiller Pál – ezzel megvalósult a budapesti Pázmány Péter Egyetemen a Révész Gézával induló, első világháború-végi kezdeményezés egy kísérleti lélektani tanszék felállítására.

Az eugenika mint nézőpont és vita téma megjelenése

A két világháború között fontos kérdés volt a „neurotikus gyerekek”, az elmebetegek és a deviánsok helyzete. A magyar szakemberekre is hatással volt a nyugaton terjedő és egymással összekapcsolódó mentálhigiénés és eugenikai mozgalom. Magyarországon is sokan sürgették a nyugaton terjedő reformokat. Egyszerre volt napirenden az elmebetegségek emberséges kezelésének szükségessége, a környezeti – társadalmi gyökerek feltárása, és az örökletesség kutatása. A skandináv országokban és az Egyesült Államokban bevezetett sterilizációs gyakorlatnak Magyarországon is voltak szószólói, ilyen intézkedések bevezetésére azonban Magyarországon nem került sor.

Felhasznált források

Friedrich Melinda (2017). Pszichoanalitikus egyesületek és tagjaik a II. világháború előtti Magyarországon. Kaleidoszkóp: Művelődés-Tudomány- és Orvostörténeti folyóirat, 8(15), 53-71. http://real.mtak.hu/72686/1/Friedrich_Kaleidoscope.pdf

Magyar Pszichoanalitikus Egyesület honlapja. https://psychoanalysis.hu/rolunk/az_egyesulet_bemutatasa

Kovai Melinda (2016). Lélektan és politika. Pszichotudományok a magyarországi államszocializmusban 1945–1970. Budapest, L’Harmattan Kiadó

Mészáros Judit (2009). Az Önök Bizottsága. Ferenczi Sándor, a budapesti iskola és a pszichoanalitikus emigráció Akadémiai Kiadó, Budapest

Pléh Csaba (2009). A korai magyar kísérleti pszichológia és a nagyvilág-Révész Géza emlékére = Early Hungarian experimental psychology and the great world. To remember Géza Révész. Magyar Pszichológiai Szemle, 64(3), 467-495.

Szokolszky Ágnes (2016). Hungarian psychology in context. Reclaiming the past. Hungarian Studies, 30 (1), 17-55.