Szondi (Sonnenschein) Lipót 1893. március 11-én a Pozsonytól keletre fekvő Nyitrán született, apja második házasságában tizenkettedik (édesanyja nyolcadik) gyermekeként, zsidó családban. Apja cipész volt, de életét zsidó írások tanulmányozásának szentelte. A fiú ötéves korában a család Budapestre települt át, ahol a felnőtt fiú- és lánygyermekek tartották el a családot, miközben az apa minden nap hajnaltól héber könyveit olvasta, emellett autodidakta segédrabbiként nagy ünnepnapokon istentiszteletet is vezetett. A fiú ebben a szellemben kapott vallásos nevelést, és ő volt a hét fiúgyermekből egyedül az, aki apját haláláig elkísérte a templomba. Tizennyolc éves, és éppen az érettségi előtt áll, amikor apja meghal. A fiú zsidó szokások szerint egy teljes évig mondta a kaddist (halotti imát) hajnalban és este, hangosan, a közösség előtt. Önéletírása szerint nevelkedésének ezek a mély nyomai irányították őt később tudományos munkáiban is. A zsidó vallás dogmatikus szokásait később feladta, de továbbra is „zsidó és hívő” maradt.

1911-ben érettségizett a zuglói Szent István Gimnáziumban. Ebben az évben változtatta meg nevét Sonnenscheinről Szondira. Ezekben az években kezdtek felmerülni benne későbbi munkásságát meghatározó gondolatai, így a választás problémája. Szenvedélyesen olvassa Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését és a Karamazov testvéreket. Az érettségi után az orvosi karra iratkozott be. Az egyetem harmadik évének befejezése után tört ki az első világháború. Katonai szolgálatra hívták be, és egy rövid kiképzés után orvos-hadnagyként a frontra küldték. 1916-ban, sebesülése után egy  bécsi  kórházban élte meg a sorsanalízishez vezető további élményét, amely egy álomhoz kapcsolódott. Az álom azt vetítette elé, hogy életvezetésében megismétel egy hibát, amit fivére sok évvel azelőtt követett el. Az álom értelmezése szerint arra utalt, hogy öntudatlanul bátyja sorsát ismétli meg. „Énem azonban határozottan fellázadt sorsomnak e családi kényszere ellen. A saját, személyes sorsomat akartam, és nem egy már meglévő, családi kényszersorsot megismételni. Nem akartam bátyám reprodukciójává válni” – írja önéletrajzában.

Szondi a háború alatti években ismerkedett meg Freud írásaival.  Freud Álomelemzés c. műve ott volt a hátizsákjában, amikor 1914-ben, a világháború frontvonalában katonai szolgálatát töltötte. Későbbi közlése szerint ez a könyv mentette meg az életét, amikor felfogott egy becsapódó repeszdarabot. A háború után behatóan tanulmányozta Freud műveit. Inspirálta, hogy az övéhez rokon gondolatokat fedezett fel Freud késői írásaiban, a tudattalan ősibb, a személyes életen túlmutató tartalmaira vonatkozóan.

1919-ben szerezte meg orvosi diplomáját. Ezt követően két állásban helyezkedett el, mindkét  helyen  Ranschburg Pál vezetése alatt. Az egyik a Szövetség utcai Apponyi Poliklinika ideggyógyászati osztálya volt, a másik a Mosonyi utcai, gyógypedagógiai intézményekhez kötött Ranschburg labor (Gyógypedagógiai Pszichológiai Magyar Királyi Laboratórium). Ranschburg asszisztenseként Szondi elsajátította gyógypedagógiai és kísérleti pszichológiai szemléletét és módszerét, személye iránt élete végéig nagy tisztelettel adózott. 1924. és 1926. között az Apponyi Poliklinika endokrinológiai ambulanciájának igazgatója lett, ismert és keresett endokrinológus vált belőle. 1927-ben Szondi új feladatot kapott: Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatási  miniszter  utasítására  létrejött a Gyógypedagógiai  Tanárképző Főiskolán a Magyar Királyi Állami Kórtani és Gyógytani Laboratórium, és Szondi főorvosként kinevezést kapott a labor vezetésére. A harmincas évek kezdetétől a vizsgálatok fõ területe az öröklött tényezők vizsgálata volt. A kiemelkedő eredményeket hozó területek egyike a dadogók örökléslélektani vizsgálata volt. Emellett értelmi fogyatékosok, majd fiatal bűnözők pszichológiai és örökléstani vizsgálatát végezték. Számos dolgozat született az alkattan és az örökléstan kórlélektani vonatkozásairól, amely felkeltette a hazai és nemzetközi szakma figyelmét.  Az 1930-as évekre a Szondi-labor a korabeli pszichológia szellemi és kutatási középpontjává vált. Szondi köréhez kapcsolódtak gyógypedagógusok, pszichológusok és orvosok, továbbá néhány vallásfilozófus is csatlakozott. Az etikai dimenziót is mérlegelő emberképe, személyiségfejlődésre vonatkozó nézetei széles kör számára vonzóak voltak. 

Szondi az 1930-as években kidolgozta saját elméleti és terápiás rendszerét, a sorsanalízist, amely a családilag öröklött sorson belüli választások alapkérdésére épült. Első sorsanalitikus tanulmánya  az „Analysis of Marriages” címmel jelent meg Hollandiában, Révész Géza Acta Psychologica című folyóiratában, 1937-ben. Ebben leírta „az ősök által irányított tárgyválasztás” fogalmát. Ugyanebben az évben vezette be „kísérleti ösztöndiagnosztikai” tesztjét, amely Szondi-teszt néven vált nemzetközileg ismertté (a teszt végleges változata 1939-re alakult ki). Szondi első analizált és kiképzett munkatársa Mérei Ferenc volt, akit mások is követtek a módszer elsajátításában. Eredményeit folyamatosan közölte külföldön is.  A kutatásokat, valamint családja anyagi fenntartását alapjában endokrinológiai magánpraxisából tartotta fenn. Rendelésére főként a jobb módú szülők vitték el serdülő gyermekeiket hormonvizsgálatokra.

Az 1940-es évek elején egész sor olyan laboratóriumi tanítványa volt, akik meghatározó személyiségek lettek a pszichológiában: Benedek István, Kardos Lajos, Mérei Ferenc, György Júlia, Binét Ágnes és Kozmutza Flóra. Szondi munkatársi és baráti köréhez is tartoztak pszichoanalitikusok (pl. Liebermann Lucy, Amar Reneé, Robozné Groák Vera és Gleimann Anna is). A magas színvonalú tudományos műhely egyben baráti közeg is volt, mely a hazai közélet szorongatóvá válása idején sokak számára menedékként is szolgált.

Szondit 1941-ben, az úgynevezett harmadik zsidótörvény bevezetésekor indoklás nélkül, 14 év munka után elbocsátották a Laboratóriumból. Munkatársai a kutatást tovább folytathatták, a Szondival közös munka azonban ettől kezdve lakásszemináriumi formában zajlott. A lakásán havonta egy-egy szombaton tartott szemináriumok rendszeres látogatója volt a pszichoanalitikus Hollós István, Hermann Imre, Lévy Kata és Bálint Mihály. Szondi továbbra is endokrinológiai magánrendelésből tartotta el családját, emellett a sorsanalitikus kutatásai eredményeinek összegzésén dolgozott. A hazai viszonyok miatt egy svájci kiadóval tárgyalt Schicksalsanalyse (Sorsanalízis) című munkája kiadásának ügyében.

1944 júliusában Szondi és családja (felesége és két gyermeke) lehetőséget kapott, hogy az úgynevezett Kasztner-vonattal elhagyja Magyarországot.  Kasztner Rezső egy cionista mentőszervezet egyik vezetője volt, aki 1944 áprilisától tárgyalt Adolf Eichmann megbízottjával zsidó személyek deportálás alóli mentesüléséről. A tárgyalások során a németek megígérték, hogy egy vasúti szerelvényt 6 és fél millió pengő váltságdíj fejében Auschwitz helyett egy olyan helyre irányítanak, ahonnan Palesztinába lehet kivándorolni.  Szondiék felkerültek a 1944. július 30-án induló vonatra (anélkül, hogy fizetniük kellett volna), a vonat azonban a bergen-belseni koncentrációs és megsemmisítő táborba vitte őket. „A koncentrációs táborban az élet számomra sok psychologiai tanulsággal járt. Kora reggeltől a sötétség beálltáig »lelkészkedtem«, két priccs között egy 30 centiméteres hézag volt a rendelőm, jobbra-balra és felettünk emberek feküdtek a szalmazsákon, de ez egyáltalán nem zavarta az embereket abban, hogy nálam lelki megnyugvást keressenek” – írta életének erről a szakaszáról.

Bergen-Belsenből 1944 decemberében szabadult. Svájci orvosi körök, többek között C. G. Jung közbenjárására a caux-i internálótáborba vitték. 1945-ben az internálótáborból Oscar Forel hívta meg a prangins-i privát elmegyógyintézetbe tudományos munkatársnak, a meghívójában említve, hogy ott már 10 hónapja sorsanalitikus terápiát végeznek. Illyés Gyula, Szondiék barátja később beszámol naplójegyzeteiben arról, hogy az 1946 márciusában Zürichben letelepedő Szondit saját könyve fogadja a könyvesboltok kirakatában. Ismerősei és barátai segítségével szemináriumokat kezd tartani az Institut für Angewandte Psychologie és az Schweizerische Aerzteverein für Psychoanalyse alkalmazásában. Megnyitotta magánpraxisát, és fokozatosan kiépítette a sorsanalízis művelésének intézményes kereteit. Felélesztette a lakásszemináriumok budapesti hagyományát is, ezeket az összejöveteleket sok külföldi is látogatta. Tudósi pályája és nemzetközi elismertsége 40 éven át tartó svájci munkássága idején teljesedett ki. Kialakult körülötte egy népes Szondi-kör, és intézményesedett a sorsanalitikus kutatás és a kísérleti ösztöndiagnosztika és terápia, mint elmélet, praxis és képzés. 1951-ben létrejött a Kísérleti Ösztöndiagnosztikai és Sorsanalitikai Munkaközösség, 1958-ban a Sorspszichológiai Nemzetközi Kutatási Központ. Az 1962/63-as tanévben a zürichi egyetem meghívta Szondit előadónak. A Szondi Alapítványi Intézetet  (Stiftung  Szondi-Institut) 1969-ben egy svájci adakozónak köszönhetően alapíthatta meg, az intézetet 90 éves koráig vezette.

Magyarországi tanítványai közül többen is kapcsolatban maradtak vele svájci letelepedése után (Benedek István, Donáth Blanka, Kardos Lajos, az Illyés házaspár). Illyés Gyula azt követően, hogy 1946-ban Szondit Zürichben meglátogatta, közbenjárt az akkori vallás- és közoktatásügyi miniszternél, hogy Szondinak katedrát biztosítsanak. A Kommunista Párt 1948-as hatalomátvételével ez a felvetés lekerült a napirendről (valójában Szondi nem is kívánt hazatérni). 1948 után a sorsanalízis művelése illegális tevékenységgé vált, ahogy ez más magyarországi mélypszichológiai iskolák esetében is történt. Csak az 1970-es években, a politikai enyhülés időszakában léphetett ismét nyilvánosságra. Amikor már lehetőség volt rá, tanítványai közül néhányan meglátogatták zürichi otthonában. Szondi Lipót 1986. január 24-én, kilencvenhárom éves korában hunyt el a Zürich melletti Küssnachtban.

Szondi a sorsanalízisben egy eredeti pszichoanalitikus elméleti és terápiás rendszert állított fel, amely nemzetközi figyelmet keltett. Pszichiátriai gyakorlatában kiemelt szerepet kapott a páciensek családi hátterének föltérképezése. Megfigyelései és szisztematikus vizsgálatai nyomán alakította ki azt a nézetét, miszerint az ember sorsa választások sorozatában bontakozik ki (az ember foglalkozást, partnert, családot, stb. választ), és az egyén végső soron döntéseivel maga választja ki betegségeit és halálát is. A részben szuverén választások a családból hozott mintázatok korlátai és előfeszítései között érvényesülnek.  Szondi saját rendszerét Freud és Jung mélypszichológiai iskolája között helyezte el. Úgy gondolta, hogy míg Freud a személyes tudattalan, Jung a kollektív tudattalan, addig ő a családi tudattalan felfedezője. Feltételezte, hogy a családi tudattalan egy ösztönrendszer, amely az egyén öröklött génállományán keresztül hat. A sors tehát szabadság és a kényszer közti feszültség. Ha felismertük magunkban az öröklött jellemvonásokat, ösztönöket, hajlamokat, akkor lehetővé válik sorsunkat adekvát választásainkkal alakítani magunk és a társadalom hasznára – ezt „irányítható fatalizmus”-nak nevezte. Freud távolságtartóan kezelte Szondi irányzatát.

Az 1937-ben bevezetett Szondi-teszt projektív, választásos teszt. Felvétele során a vizsgált személy pszichiátriai kezelés alatt álló személyek arcképét osztályozza aszerint, hogy azokat rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek találja-e. Szondi szerint a teszt ösztönfaktorokat tár fel. A választások elemzése alapján megrajzolható a vizsgált személy ösztönprofilja, ebből pedig prognosztizálhatóak a számára kínálkozó sorslehetőségek (egyénre jellemző cselekvési tendenciák) amelyek jó eséllyel bekövetkeznek, de nem szükségszerűek. A klinikai pszichiátriában ma már nem alkalmazzák a Szondi-tesztet, mert megállapításainak többségét nem igazolták genetikai kutatások. Továbbra is használják viszont a klinikai pszichológia, az igazságügyi szakértés, a nevelési tanácsadás, és a pályaválasztási tanácsadás területén. Szondi kidolgozta a sorsanalitikus terápiát is. Ennek célja egy olyan magasan funkcionáló Én kialakítása, mely képes a lehetséges létforma-lehetőségek közül a humanista értékek szellemében szabadon megválasztani személyes sorsát.

Az 1930-as években Szondi a magyar gyógypedagógia alakításához is lényegesen hozzájárult. Erősítette és gazdagította a Ranschburg Pál, Tóth Zoltán és Vértes O. József által képviselt gyógypedagógia vonalát. Ma is tanulságosak a neurotikus, kriminális vagy más okból nehezen nevelhető gyermekek és fiatalok kezelésével kapcsolatos megállapításai. Emellett a Szondi-laboratórium a magyar pszichológia fejlődéséhez azzal is hozzájárult, hogy erős szakmai közösséget teremtett, amely sok fiatal, később meghatározóvá váló pszichológus útnak indulását segítette, és 1948. után még föld alá szorítva is fenn tudott valamelyest maradni. Az 1945. utáni néhány szabad évben tanítványai népszerűsítették, tanították a sorsanalízist. A Szondi labor utódjának, a Gyógypedagógia Tanárképző Főiskola Gyógypedagógiai Pszichológiai Intézetének vezetője Kozmutza Flóra volt 1946. és 1980. között.  Ebben a közegben Szondi tradíciója egyfajta informális kultúraként tovább élt. Tanítani Szondi sorsanalízisét nem lehetett, de Kozmutza baráti, ismerősi körben az 1960-as évek végéig továbbra is gyűjtötte az ösztönprofilokat, ezeket 1981-ben el is küldte Szondinak, aki felhasználta őket készülő munkájában.

A sorspszichológia a világ több táján ismertté vált. Szondi vezetésével 1958-ban jött létre a „Nemzetközi Sorspszichológiai Kutató Társaság” (Internationale Forschungsgemeinschaft für Schicksalspsychologie  –  IFSP),  amely  a  későbbi  nemzetközi konferenciákat szervezte (az elsőt  1958-ban, Zürichben). Munkacsoportok alakultak Svájc mellett Belgiumban, Franciaországban és sok más országban.  Szondi 1961-ben megalapította a Svájci Sorsanalitikus Terápiás Társaságot (Schweizerische Gesellschaft für Schicksalsanalytische Therapie), amely szervezet a sorsanalitikus terapeuták továbbképzésében vállalt szerepet. Szondinak zürichi alkotó évei alatt több mint 20 jelentős műve jelent meg (német, francia és angol nyelven). Széles tanítványi köre a világ minden tájáról rendszeresen felkereste és továbbvitte tanításait és hírnevét. A Sorbonne (1981), valamint Leuveni Egyetem is díszdoktorává avatta.

Ranschburg Pál – mestere

Mérei Ferenc – pszichológus, tanítványa

Benedek István – pszichiáter, tanítványa

Hermann Imre – pszichoanalitikus társ

Illyés Gyula – költő, barátja

„A  gyógypedagógia  nem  az  elcsökevényesedett  képességeket  korrigáló pedagógia, hanem sokkal inkább egy egységes, pedagógiai, orvosi, jogi-szociális  és  vallási-etikai  eszközökkel  dolgozó  tudományág  a  fogyatékos  teljes  személyiségének gyógyítására.”

Szondi beszámolója (1931) a V. Német Gyógypedagógiai Kongresszuson elhangzott orvostudományi előadásokról (idézi Gereben Ferencné, 2003. 84.o.)

„A családom Szlovákiából származik, amely ebben az időben Magyarországhoz és így az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. 1893. március 11-én születtem Nyitrán, apám tizenkettedik és anyám (apám második felesége) nyolcadik gyermekeként. Apám (1837-1911) zsidó volt, foglalkozására nézve cipész, ám főként zsidó írások tanulmányozásának szentelte életét. Mikor ötéves voltam (1898), a család Budapestre települt át, ahol a felnőtt fiú- és lánygyermekek tartották el a családot, miközben az apám napról napra hajnali öt órai kezdettel olvasta héber könyveit, vagy, mint autodidakta segédrabbi – többnyire a nagy ünnepnapokon – istentiszteleteket vezetett. Ebben a környezetben apám vallásos emberré nevelt. Mégis, más tényezőknek is szerepet kellett játszaniuk, mivel a hét fiúgyermekből egyedül én voltam az, aki haláláig mindig elkísérte őt a templomba. Mikor meghalt, tizennyolc éves voltam, épp az érettségi előtt. A zsidó szokások szerint egy teljes évig mondtam a kaddisnak nevezett halotti imát hajnalban és este, hangosan, a közösség előtt. Ebben az évben „kebelezte be” az énem az apámat. Ezek a mély nyomok irányítottak később tudományos munkáimban – még akkor is, amikor a zsidó vallás dogmatikus szokásait már feladtam. Továbbra is zsidó és hívő maradtam. A hitfunkció szerepe a sorsanalízisben valószínűleg szorosan összefügg az apai neveltetéssel.”…

… Saját sorsanalitikus önanalízisemben, melyet az 1934–36 közötti években megszakításokkal egy mátrai szállodában végeztem napi négy-hat órán át a heverőn, ez az álom és a következményei központi szerepet játszottak. A következő meglátásokhoz vezetett: 1. A tudattalanban a lét számára ős-figuráknak és az utódok cselekvéséhez szolgáló családi mintáknak kell létezniük, melyek kényszerítően irányítják sorsunkat. Így keletkeztek a fogalmak a „családi tudattalanról” és a „kényszersorsról”. 2. Következésképp a családi tudattalan az „ősök törekvéseit” tartalmazza, melyek az „ősök álmaiban” manifesztálódhatnak. 3. Az ősök ellenfele az utód állásfoglaló énje. Az énnek hatalmában áll, hogy az ősök igényei ellenében válasszon. Így jutottam a „szabad, egotropikus választás” és a „szabadon választott sors” fogalmakhoz. 4. Az ősök eme analízisének eredménye „az irányítható fatalizmus” lett, és majd negyven évvel az álom után született meg a sorsanalitikus terápia, a passzív és aktív analitikus pszichoterápiának a tankönyve.”

Szondi Lipót (1973/1996).  Sorsanalízis és önvallomás c. írásából.

„Az ember közel száz emberrel él együtt fűtetlen, szűk, mindig sötét barakkban, poloskák, tetvek, bolhák, egerek és patkányok között, mint egy asthmás vontatóhajó cipeli magával óráról órára azokat, akik úgy érzik, nem bírják tovább, reggel fél 9-től estig negyedóránként más s más embert köt vontatókötélre, közben 5-10 percre le kell feküdnie egy fél méter széles és alig két méter hosszú faforgács-sírba, mert szédül az éhségtől, délután 5-től reggel 6-ig duplán felöltözve, vacogva, álmatlanul, várja a felkelő napot, mialatt tropikus kopogással hangosan csöpög rá a fatetőről a jeges eső.”

Szondi Lipót Kerényi Károlynak 1944 decemberi írt levele (idézi Lackó 1999, 156. o.)

A sztalinista időszakban Szondiról és munkásságáról hivatalos szakmai fórumokon és intézményekben nem lehetett beszélni. Évtizedes agyonhallgatás után először 1973-ban, nyolcvanadik születésnapján írhatott róla Benedek István. A  Magyar  Pszichológiai  Társaság 1982-ben  Ranschburg  Pál  Emlékérmet  adományozott  Szondi Lipótnak  „kimagasló  orvoslélektani munkássága” elismeréséül. „Káin, a törvényszegő”, és „Mózes, a törvényalkotó” című tanulmányait magyarul 1987-ben, Mérei Vera fordításában jelentették meg.  Az 1980-as és 90-es évektől beszélhetünk „Szondi reneszánszról”.

A zürichi Szondi Intézet 1987. jan. 17-én ünnepi ülésen emlékezett meg az alapító Szondi Lipótról. A Szondi Intézet ma is működik, sorsanalitikus kiképzést folytat, konferenciákat szervez és gazda információs forrásként szolgál a sorsanalízis mai terepéről.

1993-ben létrejött a Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány, amelynek létrehozására a Brazíliába kivándorolt egykori tanítvány, Balázs Péter 1991-ben jelentős összeget adományozott. A kuratórium első elnökévé Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flórát választották, tagja lett Gádorné Donáth Blanka, Lányiné Engelmayer Ágnes, Lukács Dénes, valamint Szénásy József. Az alapítvány elnöke a 2008-ig Lányiné dr. Engelmayer Ágnes, majd Gyöngyösiné Kiss Enikő Csilla volt. 1993 áprilisában nemzetközi Szondi konferenciát tartottak Budapesten, a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán, Szondi születésének 100. évfordulójára. Ma is rendszeresen tartanak nemzetközi Szondi-konferenciákat.

            2013 november 29-én a Magyar Pszichológiai Társaság és a Dr. Szondi Lipót Emlékalapítvány Szondi emlékkiállítást nyitott meg születésének 120. évfordulójára, az ELTE Izabella utcai épületében. A kiállítással együtt nyílt meg a Magyar Pszichológiatörténeti Emlékszoba ezen a helyszínen.

Bürgi-Meyer, K. (1996a): „A laboratórium egy lázasan dolgozó hangyatársadalom”. Thalassa, 2:83-103.

Kiss E. Cs. (2014): Szondi Lipót szakmai életútja – A sorsanalízis és a Szondi-teszt megszületése. Magyar Pszichológiai Szemle, 69 (3-7). 595-602.

Narancsik Gabriella (2018).  „Sejtésem élet és halál kérdésében mindig megsegített”

Szondi Lipót egy kiadatlan levele. Lélekelemzés, 13(1). 69-90

Szondi, L. (1973/1996/1999): Schicksalsanalyse – eine Selbstdarstellung In: Psychotherapie in Selbstdarstellungen. Herausgegeben von Prof. Dr. phil Ludwig J. Pongratz, Verlag Hans Huber, Bern. Magyarul: Sorsanalízis és önvallomás c. Thalassa, 1996, 2 5-38.

Újramegjelenés: Gyöngyösiné Kiss Enikő (szerk.) (1999): Szondi Lipót. Magyar Pantheon sorozat. Budapest, Új Mandátum Könyvkiadó.
http://imago.mtapi.hu/a_folyoirat/e_szovegek/pdf/(07)1996_2/005-38_Szondi-Onvallomas.pdf