Mérei Ferenc Mérei (Mellinger) Gáspár Géza fényképész és Klein Valéria fiaként született második gyerekként 1909. november 24-én, Budapesten. Szülei fényképészüzlete az úgynevezett Garay Bazárban, a Thököly út 28. szám alatt működött, Budapest „Csikágónak” nevezett részén (az elnevezés onnan jön, hogy „amerikai tempóban”, alig két év alatt húzták fel a nagy bérházakat). Mérei gyerekkorában az iskolát nem szerette, de sokat olvasott. Apja 37 évesen bekövetkezett halála után édesanya még kétszer ment férjhez,  a fiúk három féltestvérrel együtt nevelkedtek. A tehetséges, de nyugtalan gyerek a nyolc gimnáziumi osztályt öt intézményben végezte el. Fiatalon kapcsolatba került a hazai avantgarde meghatározó figurájával, az író-képzőmővész Kassák Lajossal, és rajta keresztül a munkásmozgalommal. Kassákot követve „veti vigyázó szemét” Párizsra és Moszkvára, az ő hatására járt orosz ingben és lett avantgardista.

Sikeres érettségije ellenére magyar egyetemre nem vették fel a numerus clausus miatt, ezért 1928-ban Párizsba költözött. Beiratkozott egy műszaki főiskolára, majd a Sorbonne bölcsészhallgatója lett. Itt az ismert gyermekpszichológus, Henri Wallon előadásait hallgatta, aki pártfogásába vette.  Wallon a pszichológia mellett politikai tevékenységet is folytatott, a Francia Kommunista Párt tagja volt.  Mérei szakmailag és politikailag is közel állt hozzá. Wallon nyomán alakította ki saját kulcseszméjét, amelynek lényege az ember társas meghatározottsága volt, és 1930-ban belépett a Francia Kommunista Pártba. Tevékenységéért letartóztatták és kiutasították, titokban tért vissza Franciaországba. A párizsi évek életre szóló eszményképeket, világnézetet adtak számára.

1934-ben két diplomát is kapott: egyet a pályaválasztási tanácsadó főiskolán, a másikat a Sorbonne bölcsészkarán filozófiából, szociológiából, pszichológiából és pedagógiából.  Hazatérése után, 1935-ben az Állami Gyermeklélektani Intézetben alkalmazta őt Schnell János, a Ranschburg-labor utódintézményeként létrehozott intézet igazgatója, aki politikailag kezességet vállalt az illegális kommunista tevékenységet folytató Méreiért, amikor a titkosrendőrság nyomozott utána. Mérei a többi munkatárshoz hasonlóan fizetés nélküli pszichológusként dolgozott, megélhetését nyelvtanításból biztosította. Az egyénre ható társas élményt, a szabály- és a normaképzés társadalmi szerepét kutatta. 1937-ben írta meg „A gombozó gyermek” és „Az országépítő gyermek” című tanulmányait.

1938-ban Mérei a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolán a másik Ranschburg-örökös, Szondi Lipót Kórtani és Gyógytani Laboratóriumában kezdett el dolgozni.  Itt ismerte meg feleségét, három lányuk anyját, a gyógypedagógus Molnár Veronikát (Mérei Verát). Szondi hatást gyakorolt rá, de politikai nézeteik különböztek, s amikor Mérei Szondi ösztönértelmezésével a társadalmi, „szociogenetikus” interpretációt állította szembe, akkor Szondival ellentétbe került (ami politikai nézetei kapcsán is megtörtént). 1941-ben, az úgynevezett harmadik zsidótörvény bevezetésekor Szondit indoklás nélkül elbocsátották a Laboratórium éléről, és Méreit is eltanácsolták zsidó származása miatt. Mérei az Országos Izraelita Patronázs Egyesület pszichológiai ambulanciáján, György Júlia vezetése alatt dolgozott tovább. Itt írta első könyvét  A pályaválasztás lélektana címmel.  Megélhetését magánrendelésből, Rorschach- és Szondi-tanfolyamokból biztosította. 1942-ben behívták munkaszolgálatra és a keleti frontra került.  A munkaszolgálat alatt többszöri próbálkozás után 1944-ben átszökött a szovjet hadsereghez. Hadifogoly lett, majd beállt a Vörös Hadseregbe. 1945-ben a szovjet hadsereg tagjaként, századosi rangban, a Szlovák Kommunista Párt Új Szó című lapjának munkatársaként tért vissza Budapestre.

Az 1945-ös visszatérését követő években kiemelkedően sok megbizatást kapott és hatalmas aktivitást fejtett ki az átalakuló nevelésügyben kezdeményező szerepet játszó kommunista párt oktatáspolitikájának harcos szószólójaként. Az egyik központi kérdés a 8 osztályos általános iskola létrehozása volt. Működött többek között a Magyar Pedagógusok Szabad Szakszervezete Pedagógiai Bizottságában, a Magyar Kommunista Párt Pedagógus Csoportjában, az Akadémiát megregulázó Magyar Tudományos Tanácsban, és a NÉKOSZ (Népi Kollégiumok Országos Szövetsége) vezetésében. Gyermekcentrikus, emancipatorikus pedagógiai nézeteinek megfelelt a NÉKOSZ szellemisége (öntudatos egyének szabad közössége), amely nem esett egybe a szovjet típusú neveléspolitika elképzeléseivel. A pszichológia területén 1945 szeptemberétől 1948 októberéig a budapesti Horváth Mihály téren lévő Fővárosi Lélektani Intézet igazgatójaként dolgozott. Az intézet középiskolások százainak végzett pályaválasztási tanácsadást és képességvizsgálatokat, de az ott dolgozó kutatók kísérleti gyermeklélektannal is foglalkoztak.  Mérei ebben az időben írt három könyvet: A gyermek világnézete (1945), Az együttes élmény (1947) és a Gyermektanulmány (1948); ezek jó részben az intézetben végzett kutatásaira épültek, de saját lányainak megfigyeléseit is beépítette.  Az együttes élmény című könyve angolul is megjelent.

1948 októberében megbízták az újonnan létrehozott Országos Neveléstudományi Intézet (ONI) igazgatásával, amelynek feladata a közoktatás egységes tervezetének kialakítása volt. Pályájának ezen magasra ívelő szakaszának hivatalos elismeréseként 1949-ben a Kossuth-díj ezüst fokozatában részesült pedagógiai tevékenységéért. Alig egy év múlva viszont minden állásából elbocsátották, a pedológiát, a „polgári-individualista” gyermektanulmányozást elítélő párthatározat nyomán. A háttérben egyrészt a pedológia elítélése állt a Szovjetunióban. Másrészt a Rákosi-Révai-féle vezetés a köznevelés terén mutatkozó nehézségek jelentkezésekor „ellenséges tevékenységi gócokat” azonosított, és köztük felelőssé tette a Mérei vezette ONI-t, mint „a tankönyvszabotázs központját és a burzsoá neveléstudomány melegágyát”.  Mérei a magyar nevelés 1948-tól induló szocialista átalakítása során kemény kritikát kényszerült gyakorolni önmaga és a polgári reformpedagógia felett, de mivel a gyermektanulmány elleni közvetlen támadástól tartózkodott, kritikusai a pedológia védelmével vádolták. Méreit „burzsoá elhajlónak” bélyegezve 1950-ben kizárták a Magyar Dolgozók Pártjából, állásából elbocsátották, az ONI-t felszámolták.

Mérei 1950-től 1956-ig állástalan volt, irodalmi és szakfordításból élt. 1956 ősze meghozta az elítélő határozat visszavonását; az MTA és az MDP hivatalból, a Petőfi Kör 1956 szeptember-októberi pedagógusvitája pedig erkölcsileg és szakmailag is rehabilitálta. A szintén 1956 őszi balatonfüredi pedagóguskonferencián tartott felszólalásaiban meghirdette a sztalinizmust elvető „szocialista felvilágosodás” programját. A forradalom idején, október 25-e és november 4-e között az ELTE BTK Egyetemi Forradalmi Diákbizottságának tanár vezetője lett. 1957 elején ugyan státusba kerül az ELTE-n a Kardos Lajos által vezetett Pszichológia Tanszéken, de órákat nem tarthat. A forradalom alatti tevékenységéért csak késleltetve, 1958 októberében tartóztatták le.  1959 áprilisában a Mérei Ferenc és társai elleni per elsőrendű vádlottjaként a Legfelsőbb Bíróság népbírósági tanácsa államellenes szervezkedés vezetéséért tíz év börtönbüntetésre ítélte. Büntetését Budapesten és Vácott töltötte. Börtöntársa volt Göncz Árpád, aki 1989-ben a harmadik Magyar Köztársaság első köztársasági elnöke lett. Rabtársainak szemináriumokat tartott, nyelveket tanított, és megindították a hedonista alapokon álló „Élvezd a börtönt” mozgalmat. 1960-ban a váci börtönben éhségsztrájkban való részvételeért Sátoraljaújhelyre szállították, ahol agyérgörcsöt kapott. Visszavitték Vácra, de kezelést alig kapott. Öngyógyításként kezdte írni titokban, rabtársai győjtötte WC-papírra, négykötetes Lélektani Naplóját, melyeket részletekben csempésztek ki a börtönből. Az 1963-as amnesztiával szabadult márciusban.

Szabadulását követően 1964-től 1976-os nyugdíjaztatásáig az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet (OPNI, a „Lipótmező’) vezető pszichológusaként dolgozott. Megalapította és vezette a Pszichodiagnosztikai, majd Klinikai Pszichológiai Laboratóriumot.

1965-től egyetemi klinikai gyakorlóhely megbízatást kapott az ELTE-től, ahol az 1963-64-es tanévben megindult a pszichológus képzés. A szakmai gyakorlat keretében életreszóló hatást gyakorolt a nála képződő fiatalokra.  Az újjáalakuló hivatalos szakmai közösségekből (Magyar Pszichológiai Társaság, MTA Pszichológiai Bizottsága) kimaradt, ez a magtartásforma is növelte vonzerejét. 1976-ban nyugdíjba kényszerítették. Ezt követően is aktív maradt; lakásán informális magánegyetemet működtetett, és a pszichodráma mozgalom érdekében kezdett dolgozni. 1982-ben életművét az MTA a „pszichológiai tudományok doktora” fokozattal ismerte el, 1984-ben Ranschburg Pál emlékéremmel tüntették ki. Ötvenhatos ellenzéki barátaival nem szakította meg kapcsolatát, a hatóságok figyelmeztetései ellenére sem. Mérei Ferenc 1982-ben ismét agyérgörcsöt kapott, és bár felépült, meggyógyulni már nem tudott teljesen. 1986. február 23-án halt meg Budapesten, 76 éves korában.

Mérei meghatározó gondolata pedagógiai és pszichológiai munkásságában is az ember eredendően társas és társadalmi jellege volt. Ezen belül is kiemelte a csoportok és közösségek emberformáló szerepét, az „együttes élmény” jelentőségét. Ez vezette a csoportok belső viszonyainak, az egyének csoportban elfoglalt helyének kutatására. A klasszikus morenói szociometriát továbbfejlesztette az úgynevezett többszempontú szociometriává. Közösségek rejtett hálózata című, 1971-ben megjelent munkája nagy hatást gyakorolt. A szociometria és a csoportlélektan Magyarországon Mérei nyomán vált uralkodó irányzattá a szociálpszichológiában, a szociometriát széles körben alkalmazták iskolákban, munkahelyeken.

Mérei életét meghatározta kommunista elköteleződése, ami ugyanakkor megőrizte a liberalizmus bizonyos értékeit is. Ennek jegyében volt híve a gyermekközpontú pedagógiának és az egyén-hangsúlyú pszichológiának. Az 1945 utáni években jelentős szerepet vállalt a kommunista párt oktatáspolitikájában, ezen belül is a 8 osztályos általános iskolára vonatkozó tervek kidolgozásában, de nem értett egyet a bürokratikus szovjet vonallal. Börtönből való 1963-as szabadulása után következett az az életszakasza, amelyben a hazai pszichológia informális vezetőjévé vált – mindez annak ellenére (vagy éppen azért), mert a hivatalos szakmai körökön kívül tevékenykedett és egy alternatív szellemiséget képviselt. A Lipótmezőn működő laboratóriuma szerencsés módon akkor vált a pszichológia élő műhelyévé, amikor a pszichológia, mint szakma kezdett visszatérni Magyarországon az 1950-es évek elhallgattatásából. Mérei komoly hatást gyakorolt a hazai klinikai pszichológia fejlődésére. Jelentős szerepe volt a pszichodiagnosztikai eszközök fejlesztésében, ezen belül is a projektív tesztek bevezetésében (a Rorschach- és Szondi-diagnosztika).  A különböző tesztek elterjesztését szolgálták a Szakács Ferencel írt Pszichodiagnosztikai Vademecum füzetek, amelyek megalapozták a hazai pszichológusképzés újraindítását az 1960-as évek elején.

„Mágneses” személyisége és szakmai tudása, tanítványai iránt mutatott személyes figyelme és közvetlen stílusa mély hatást gyakorolt azokra, akik vonzáskörébe kerültek. A kádári korszakban Mérei tevékenysége a spontán közösségszerveződést hangsúlyozta a hivatalos bürokráciával szemben, és ez demokratikus üzenet is volt. Méreinek nagy szerepe volt a Lewin, Lippit és White (1939) vezetési stílusokról szóló óvodai kutatásait bemutató népszerű dokumentumfilm létrejöttében (a film 1968-ban készült, Vas Judit rendezte) A film üzenete az volt, hogy a demokratikus csoportkultúra hatékonyabb, mint az autokratikus vagy a laissez faire szerveződés.

Henri Wallon – francia pszichológus, mestere

Szondi Lipót – pszichológus, mestere, munkahelyi vezetője

György Júlia – pszichológus, mestere, munkahelyi vezetője

Szakács Ferenc – pszichológus, tanítvány, munkatárs

Binét Ágnes – pszichológus, tanítvány, munkatárs

„Nagyon viharos volt a serdülőkorom, amit megéltem… Nem tudom, miért, de valahogy vonzódtam a szabálytalansághoz. A szabálytalanság körülbelül az volt, hogy különböző furcsa, extrém csoportokhoz csatlakoztam. Így kerültem én először a Palasovszky csoportjához, de aztán gyorsan Kassákhoz. Ezen a képen lehet is látni, hogy én orosz inget viselek. Az orosz inget Kassák miatt viseltem…
– Hogyan ismerkedett meg a Tanár úr vele…?
– Nem tudom már, drágám. Mintha világéletemben ismertem volna… De az igazi ismeretség a Magdolna utcában volt, a Vasas Székházban, 1927-28-ban. Amikor ő hazajött Magyarországra. Akkor a felesége, Simon Jolán, csinált egy szavalókórust a Magdolna utcában, és oda jött meg Bécsből… Az Egy ember életéből lehet tudni.
Hát, Kassákról azt lehet mondani: amatőr volt… Nézd meg a képeit, ő nem tanult semmit. Sem festeni nem tanult, semmit nem tanult, sem verset csinálni nem tanult… Ezek őselemek… Később én Kassákot úgy tekintettem, mint az egész törzsünknek az ősapját, ő hozta létre tulajdonképpen, vele kezdődött a magyar avantgárd. Én Kasit nagyon megszerettem. Én nem mentem a szavalókórusba, de a Seman-kávéházba mindig elmentem, ahol ő összejött egypár emberrel. Többek között velem is. És akkor a Seman-kávéházban beszéltük meg, csináltuk az életet. Hozzá kell tennem, hogy én igazi vonalas voltam, sztálinista vonalas. Persze nem tudtam, akkor még, mi a sztálinizmus, de igazi vonalas voltam. Ő pedig, igazi ellenzéki volt már. Avantgárdista. És akkor ott a Seman-kávéházban jöttünk össze, ott találkoztunk. Akkor írtam is az ő lapjába, a Munkába néhány cikket, valami álnév alatt, már nem tudom milyen név alatt. Mindegy. Nyugtalanságomra is Kassák hívta fel a figyelmemet. Na, én innen tudtam meg, hogy nyugtalan vagyok. Ez a nyugtalanság tényleg végigment az életemen.”

A Mérei Ferenccel 1984-ben készült riportfilmből (bemutatták 1987-ben, Balázs Béla Stúdió, rendező: Forgács Péter)

Mérei Ferencet több generáció őrzi személyes emlékezetében. Sírhelye az óbudai zsidó temetőben van, temetésén több mint 500 ember vett részt.  A szakmai köztudat az egyik legjelentősebb magyar pszichológusként tartja őt számon. Születésének 80. évfordulóján, 1989-ben az Animula Egyesület emlékülést és megemlékezést tartott Mérei Ferenc sírjánál, továbbá emlékkönyvet adott ki Bagdy Emőke, Forgács Péter és Pál M. szerkesztésében. Születésének 100. évfordulójához közeledve 2008-ban az ország legnagyobb pedagógiai intézetét Mérei Ferenc Fővárosi Pedagógiai és Pályaválasztási Tanácsadó Intézet névre nevezték át. A névadó ünnepséget 2008. október 9-én tartották a Vas utcai épületben, ahol Demszky Gábor főpolgármester Mérei családtagjai jelenlétében megnyitotta a Mérei-életút kiállítást, és felavatta Mérei Ferenc portrészobrát. A Janzer Frigyes által 1996-ban készült alkotás korábban egy Méreiről elnevezett újbudai általános iskola előtt állt, ám az oktatási intézményt a XI. kerület bezárta, ezért kellett méltó helyet keresni a Mérei-szobornak.

2011 tavaszán Mérei Ferenc Szakkollégium alakult meg az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében, húsz esztétika, film és média szakos hallgató, valamint György Péter és K. Horváth Zsolt oktatók részvételével. A szakkollégium célja egy komplex művészet- és társadalomkritikai közösség szakkollégiumi formában való létrehozása és működtetése.

A Magyar Pszichológiai Társaság Mérei Ferenc publikációs díjat ad ki minden évben egy fiatal tudósjelöltnek.

Életében több interjú készült vele, 1984-ben pedig egy portré film, amelyet az M2 TV csatorna mutatott be (Epizódok M. F. tanár úr életéből. Mérei Ferenc. 1987 – video -110 perc. Rendező • Forgács Péter. Balázs Béla Studió – MTV koprodukció 1984-1987).  Az akkori rendszert bíráló részleteket csak a rendszerváltást követő bemutatásban hangzottak el.

Róla:

„A Lipót sokakat tudott védelmezni ezekben az időkben, noha ekkor már a Kádár-féle három T (tiltás, tűrés, támogatás) világában éltünk, túl az ominózus VII. Pártkongresszuson is, ahol a sokat idézett szlogen elhangzott: „Aki nincs ellenünk, az velünk van.” A politikai enyhülés, konszolidáció és társadalmi „béke” éveiben jártunk, Méreinek pedig menedéke és „tündérkertje” lett a Lipótmező. Szervező tehetség is volt, hiszen amikor az első egyszakos pszichológuscsapatunk az ELTE-ről gyakorlatra érkezett a Lipótra, olyan szervezettségi szintű pszichológiaszakmai és társas életbe csöppentünk bele, amilyenről az egyetemi zord idők alatt eddigelé nem is álmodhattunk. Az akadémikus pszichológia elefántcsonttornyából kiszabadulva éppen az elmegyógyintézetben találtuk meg a valódi szakmai életpezsgést, tanulást. Szigorúan felépített és számonkért gyakorlatok, teszttanulás, Rorschach-órák, a Tanár úr szerdai szemináriumai – melyek a híres pavlovi szerdákat asszociálták –, betegekkel folytatott explorációk, beszámolók, írásos munkák, sok feladat terhelődött ránk, mégis rengeteget és lelkesen dolgoztunk, mert azt kaptuk, amire kezdettől vágytunk: ez a pszichológia az emberről szólt, és az embert tanultuk kórlélektanában is – önmagunk megértése, érzelmi reflexióink értelmezése útján. Ma ezt önreflektív munkának szokás nevezni, a lényeg ugyanaz. Mérei avantgarde szellemisége magával ragadott. Mindig tanított, bármit mondott. Kötelező volt saját viszonyulásmódunk megértése is, dinamikai gondolkodást tanultunk tőle.”

Ajkay et.al. visszaemlékezése (2020, 6.o.)

Tóth- Barbalics István (2008) Mérei Ferenc önéletrajza. https://web.archive.org/web/20160819010455/http://www.fovpi.hu/data/cms81489/Merei_elete_Barbalics_Istvan_osszeallitasa.pdf

Bagdy E. – Forgács P. – Pál M.(1989).  Mérei emlékkönyv. Budapest

K. Horváth Zsolt (. ) Egy munkaszolgálatos fényképe. Beszélő Online
http://beszelo.c3.hu/onlinecikk/egy-munkaszolgalatos-fenykepre

Pléh, C. (2020). Mérei Ferenc a polgári és a szocialista embereszmény feszültségei közepette. Educatio, 29(4), 545-566.