1888. augusztus 3-án született az akkor a felvidéki Esztergom vármegyéhez tartozó Kéménden (ma Szlovákia, a település neve Kaminin). Az apa Czernil Nándor földmérő mérnök volt, aki a szegedi árvízvédelmi munkák megtervezésében is fontos szerepet játszott. Édesanyja, Éberhardt Mária, szintén kataszteri mérnök család gyermeke volt. Nevüket 1890-ben magyarosították Várkonyira. A család hét gyermeket nevelt, akik közül két fiú is kimagasló tudományos eredményeket ért el (Várkonyi Nándor irodalom- és művészettörténész lett). Az apa munkája miatt a család sokszor költözködött (Esztergom, Nyitra, Pécs, Budapest voltak a jelentősebb állomáshelyek). Az iskoláskor állandó újrakezdésekkel volt tarkított. Apjával való kapcsolata konfliktusos volt, annak rideg, testi fenyítést is alkalmazó nevelési módszerei miatt. Melegszívű, mélyen vallásos anyjával szoros érzelmi kapcsolatban állt. Később az ő akaratának megfelelően választotta a szerzetesi hivatást.

Alap- és középfokú tanulmányait katolikus iskolákban végezte, az első négy osztályt Esztergomban és Pécsett. A gimnáziumot Pécsett, Nyitrán és Esztergomban járta ki. 1906-ban jeles érettségit tett az esztergomi bencés rendi Katolikus Főgimnáziumban. Édesanyja kívánságának engedve szerzetestanári pályára lépett, képzését a Pannonhalmi Főapátság Hittudományi és Tanárképző Főiskoláján folytatta. 1908-ban, 20 esztendős korában tett szegénységi-tisztasági-engedelmességi fogadalmat, amit 1911-ben áldozó pappá való szentelésével pecsételt meg. Novíciusként szerzetesi neve Hildebrand lett. A rendi élettel ambivalens viszonyban állt, szabad szellemisége nehezen viselte az egyéni szabadságot korlátozó rendi fegyelmet. 1911-ben fejezte be tanulmányait Pannonhalmán, ahol középiskolai tanári képesítést szerzett latin-filozófia szakokon. 1911-12-ben Győrben középiskolai tanárként kezdett dolgozni. Időközben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen doktori oklevelet szerzett bölcseletből, pedagógiából és esztétikából. Ezután ismét pannonhalmi időszak következett, mivel itt kapott főiskolai tanári kinevezést. Pannonhalmán működött 1912. és 1923. között. Ebben az időszakban kezdtek megjelenni cikkei a Religio és a Szent Gellért lapokban, és keletkezett első jelentősebb műve (Aquinoi Szent Tamás filozófiája, 1923).  

1923-ban, 16 év után elhagyta Pannonhalmát és Pécsre költözött. Még ebben az évben egyetemi magántanári képesítést szerzett a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen „A logika és a logika története” c. dolgozatával. Habilitációjának jogkörét a pedagógia mellett később kiterjesztették a lélektan területére is (ami azt jelentette, hogy jogosulttá vált ezen a területen is előadásokat tartani). Jelentősebb publikációi jelentek meg, eleinte filozófiai, majd egyre inkább lélektani témákban (A lélektan alapvetése, 1926, A lélektan mai állása, 1928). Ebben az időszakban Ernst Meumann és Charlotte Bühler műveit fordítja, ismertetőket ír Pavlov reflextanáról, Piaget és az alaklélektan nézeteiről. 1925-ben kinevezték a pécsi Erzsébet Egyetemi Könyvtár megbízott igazgatójának, majd címzetes nyilvános rendkívüli egyetemi tanárnak. Ekkor ismét összefonódott élete egy időre öccsével, Várkonyi Nándorral, aki I. világháborús sérülésekkel küzdött (mindkét fülére megsüketült), és ugyancsak a pécsi egyetemi könyvtárban kapott állást. Várkonyi a Klebelsberg kultuszminiszter által alapított ösztöndíjrendszer keretében állami ösztöndíjat nyert 1928-29-ben franciaországi tanulmányútra. Ezalatt az időszak alatt a párizsi Sorbonne-on filozófiát és pszichológiát hallgatott.  Nagy hatással voltak rá tanárai, főként a pszichológus Pierre Janet és Henri Pieron (Claparède tanítványok, a funkcionalista irányzat képviselői).  

A francia tanulmányútról visszatérte után Várkonyit meghívták a Szegeden működő kolozsvári magyar királyi Ferencz József Tudományegyetem újonnan alakuló Nevelés-Lélektani Tanszékének élére. (Az egyetem Kolozsvárról menekült el 1921-ben, Erdély román megszállásának következtében, és Szegeden kapott elhelyezést, amit ideiglenesnek gondoltak, de végleges lett.) Várkonyi tíz termékeny évet töltött a szegedi intézet élén. Ezalatt közel száz tudományos művet publikált – a legtöbb írása a Gyermek és a Magyar Pszichológiai Szemle hasábjain és A Cselekvés Iskolája c. lapban látott napvilágot. Az intézethez jól felszerelt pszichológiai laboratórium tartozott, amelyet a Rockefeller Alapítvány támogatásával hoztak létre.  Itt élénk kutatások folytak, főként a gyermeki képesség- és személyiségvizsgáltok témakörében. Várkonyi mellett sok tehetséges tanítvány dolgozott doktori munkákon.  Köztük említhető Tomori Viola, Reitzer Béla, Dolch Erzsébet, Baranyai Erzsébet. Aktív tudományos közéletet élt, számos tudományos társaságnak volt tagja, vagy épp vezetője: Szent István Akadémia (tag), az Aquinói Szt. Tamás Társaság és a Magyar Pedagógiai Társaság (alelnök), az Országos Tanítóképző Intézeti Tanárvizsgáló Bizottság Pedagógiai és Filozófiai Szak vezetője, a Magyar Gyermektanulmányi Társaság egyik vezetője.

Várkonyi 1932-ben magánéleti válságon ment keresztül. Egy tanítványa, Kisfaludy Erős Piroska iránt villámcsapásszerű szerelmet érzett és feleségül kérte a lányt, – miközben a bencés rendhez tartozott. A lánykérés heves retorziót váltott ki Várkonyi egyházi feljebbvalói körében, a leány apja nem adta beleegyezését a házasságkötésbe. Piroska mással való kikényszerített házasságkötése után Várkonyi kétségbeesése tovább mélyült.  Érzéseit növekvő intenzitású munkával kompenzálta, ismét belevetette magát a tudományos életbe. 1933-ban a Magyar Pszichológiai Társaság társelnökévé, később elnökévé választották. Tettamanti Bélával megalapította a Nevelésügyi Szemlét, a Magyar Pszichológiai Szemlének pedig főszerkesztője volt. 1937-től két éven át bölcsészkari dékán volt a szegedi egyetemen. Vezette a diákjóléti szervezetet, a Mensa Academica Publicát és az egyetemi énekkar irányításában is szerepet vállalt. Kikapcsolódásként első hegedűsként szerepelt az egyetemi szimfonikusok együttesében.

Várkonyi gyermekközpontú, reformpedagógiai szemléletet képviselt. Részt vett az 1936-os, az „Új Nevelés Ligája” által Cheltenhamben megrendezett Pedagógusok Világkonferenciáján, a korszak egyik legjelentősebb reformpedagógiai tanácskozásán. Az itt szerzett tapasztalatait a „Jövő Útjain” c. folyóiratban tette közzé. A reformpedagógiai elvek gyakorlatba ültetésére Dolch Erzsébet tanítványával létrehoztak egy reformpedgógiai iskolát, a szegedi Kerti Iskolát.  Az iskola 1936 őszén az újszegedi Tárogató utca 12. szám alatti ötszobás házban nyitotta meg kapuit. (Az iskola két évig működött, elsősorban anyagi gondok miatt zárták be.)

Várkonyi élete újabb fordulóponthoz ért az 1940. augusztus 30-án született II. bécsi döntés következtében.  Észak-Erdély visszacsatolása nyomán a Szegedről Kolozsvárra visszaköltöző egyetemnek nagy szüksége volt egyetemi tanárokra. Várkonyi a hívásra otthagyta szegedi intézetét és Kolozsvárra költözött, hogy ott a Majális utcai Lélektani Intézet kinevezett igazgatójaként újraindítsa a lélektan és a pedagógia oktatását. A háborús évek alatt a Magyar Pedagógiai Társaságban alelnöki, 1940 májusától pedig a Magyar Pszichológiai Társaság elnöki tisztét töltötte be.

A háború utolsó hónapjaiban töretlenül kitartott kollégáival a Kolozsvári Egyetemen 1945 őszéig, amikor ismét távozniuk kellett a román megszállás miatt.  Budapestre menekült. A Műszaki Egyetem Közgazdasági Karán a neveléslélektan és a bölcselet nyilvános rendes tanáraként helyezkedett el. Belépett a Parasztpártba, részt vett az állam és egyház közötti megegyezésre irányuló tárgyalásokban. Időközben Kisfaludy Piroska elvált. Várkonyi 1947-ben, 59 évesen kilépett a rendből és feleségül vette egykori szerelmét.  Ismét kezdett magára találni; 1948-ban befejezte „A cselekvés lélektana” c. fő munkáját. Az új politikai berendezkedés irányában való nyitottságát mutatta, hogy a szovjet pedagógus, Makarenko műveit szerkesztette meg, pedagógusoknak.

1948-ban a Pázmány Péter (1950-től Eötvös Loránd) Tudományegyetem tanszékvezető tanárává nevezték ki, a Pedagógiai Tanszékre. Ennek a rövid felívelő szakasznak a csúcspontján a Kossuth-díjat odaítélő bizottság munkájában való részvételre is felkérték. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott széles kapcsolatrendszere, és az, hogy 1947. és 1950. között a közoktatási miniszter Ortutay Gyula, egykori tanítványa volt. 1949-ben viszont az utolsó pillanatban törlik a nevét a Kossuth-díj díjazottjainak listájáról, ami jelzi, hogy személye elfogadhatatlan a kommunista rendszer számára.  Bár 1952-ben még – nehézségek árán – elnyeri a neveléstudományok kandidátusa fokozatot, tovább nem tolerálják jelenlétét az egyre diktatórikusabb, átideologizált tudományos életben. Koholt vádakkal fosztják meg 1950-ben az egyetemi óratartástól. 1954-ben felmondással szüntetik meg egyetemi munkahelyét, majd arra kényszerítik, hogy adja be nyugdíjazási kérelmét. 1949-től írásai nem jelenhettek meg, de hallgatásra ítélt éveiben is, szinte haláláig születtek újabb művei.  1971. május 20-án hunyt el Budapesten, életének 83. évében. Naplót is vezetett, verseket is írt.  Halálát követően ezek töredékesen megjelentek felesége gondozásában, Naplótöredékek (1973) címen.  Kéziratos hagyatékát özvegye, Kisfaludy Erős Piroska az MTA Könyvtárának, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumnak, valamint a sárospataki Tiszáninneni Református Tudományos Gyűjteménynek adományozta.

Várkonyi a magyar pszichológusok azon képviselői közé tartozott, akik a pedagógia és a pszichológia találkozási pontjain vetették meg a pszichológia alapjait. A filozófia, etika és pszichológia kapcsolata kezdettől fogva foglalkoztatta. Tanulmányútjáról korszerű elméleti pszichológiai tudást hozott Magyarországra, az elsők között ismertette előadásain Piaget, Claparede, Freud, Jung munkásságát. Nagy hatással voltak rá Bühler, Piaget, Wallon munkái. Holisztikus szemléletében ötvözte az alaklélektan, a francia funkcionalizmus, a pszichoanalízis, a behaviorizmus eredményeit. Foglalkozott a szociálpszichológia, és az ún. miliő-pedagógia alapjainak megteremtésével (ez utóbbi a mindennapi élet mentálhigiénjének gyakorlati pszichológiai irányzata volt). A gyakorlati nevelői munkát támogató, funkcionális elméletek kidolgozását hangsúlyozta. Tevékenységével jelentős szerepet vállalt a magyarországi gyermektanulmányi mozgalom kiteljesedésében, a modern neveléslélektan kialakulásában.

Szakmai szervezőmunkája szintén jelentős volt. Kialakította az ország első tartósan fennmaradó lélektani intézetét és laboratóriumát a szegedi egyetemen (Pedagógiai Lélektani Intézet), amely korszerű, országosan elismert kutatóhellyé vált. Ösztönzése és személyes anyagi hozzájárulása mellett jött létre a szegedi Kerti Iskola, amelyik méltón illeszkedett a hazai reformiskolák sorába. Részt vett a Magyar Pszichológiai Szemle megalapításában, és szerkesztője volt 1934-1944 között.  A Magyar Pszichológia Társaság elnökeként (1940-1947) és a Magyar Gyermektanulmányi Társaság társelnökeként is hozzájárult a szakmai közélethez.

Széles körű tudással és műveltséggel rendelkező kiváló tanár és előadó volt. A „Várkonyi-órákra” és szemináriumokra nem csak a bölcsészhallgatók, de a város érdeklődő polgárai is szívesen bejártak. Híressé vált tanítványai között megemlíthető József Attila, Radnóti Miklós, Benedek István, Kaffka Margit, a szakmai életben kiemelkedő szerepet játszó tanítványai között pedig Mérei Ferenc, Kiss Tihamér, Rókusfalvy Pál.

Baranyai Erzsébet – doktori hallgató, kutató társ

Dolch Erzsébet – tanítvány, az Újszegedi Kerti Iskola igazgatója

Rókusfalvy Pál – tanítvány

Vértes O. József – gyógypedagógus, kolléga a szegedi tanszéken

Kratofil Dezső – iskolaigazgató, Szeged, Cselekvés Iskolája

„Minő veszélyekkel áll szemben az emberi személyiség? – A számtalan fenyegető veszély közül megemlíthetjük a következőket: a szervezet lerombolása (halál, betegség), a szervezet megsértése, a lélektani személy egységes összefüggésének, megszokott életformáinak, biztonságérzésének, lelki egyensúlyának és főképp önértékérzésének megzavarása, vagy leszállítása, életszínvonalának csökkentése stb. Első pillanatra úgy látszik, mintha a szervezetek és az emberi személy is elsősorban vagy kizárólagosan csak a fájdalom vagy kényelmetlenség ellen védekeznék. A valóság azonban az, hogy … önmagában a fájdalomérzetnek nincs értelme, hanem csak úgy, ha a szervezet jelző-apparátusának egyik billentyűje gyanánt fogjuk fel. Természetesen elsősorban a fájdalom ellen védekezik minden szervezet és erre meghatározott reflexek és más bonyolultabb cselekvések is szolgálnak, ámde igazi védekezésünknek végső célja mégiscsak a veszélynek elhárítása, amely a szervezetet, vagy személyiségünket fenyegeti. Ezért van az, hogy sokszor eltűrjük a fájdalmat, ha ezzel nagyobb jót, pl. életünket, vagy önértékelésünk színvonalát stb. megmenthetjük. Ezen a gondolaton alapulnak a büntetések is, amelyek fájdalmat okoznak, védekezési reakciókat váltanak ki, hogy ezzel a helyes cselekvést kondicionálják. A fájdalomérzés és a személyiség egészének javát szolgáló viselkedések ezen összefüggése látható egyes különleges viselkedésformákban is, minők pl. az aszkézis, a mazochizmus, stb.”

Várkonyi H. Dezső. Parataxis 12.o.

„Soha a világot ésszel felmérni, végső lényegében nem fogja megérteni és maradéktalanul feldolgozni az emberiség.” – Soha?  Igaz, hogy mindig marad hátra egy rész, egy töredék a felismerhetetlen lényegből, melyre Hamlet azt mondaná: The rest is silence? De tudásnál nékem nem édesebb-e a kétely?” Nyugtalanság, mely boldogít,- egységvágy, békevágy, megnyugvás-vágy, mely szintén boldogít … hányódva – vetődve, hol fogok partot érni?”

Várkonyi H. Dezső Naplótöredékek, 1973, 21.o.

Kozmikus pillanat 

(Várkonyi 1947-ben, 59 évesen, házasságkötésekor írt verse.)

Veled gyémántos lángban égve 

A mindenségben valahol 

El nem választhat minket semmi 

Gondolat, ábránd, hatalom 

Te veled együtt fellobogni 

Te üdvözítő tiszta fény 

Ez minden, amire vártam 

Amiért eszméltem éltem én 

Minden kitárul akkor nekünk,

Idő, tér, Isten, végtelen,

Mert benned nyilvánul meg minden

Ami  ami titok, s rejtelem

Ami időnek s öröklétnek

Rejtélyes méhén áthalad

Tebenned nyer csodás értelmet

Soha nem hallott szavakat

Ha így elértük minden létnek

Legizzóbb, legfájóbb fényfokát

Akkor megáll a világ óra

Létünk betelt, nincsen tovább

1954-es kényszernyugdíjazása után elnyomták, írásait nem publikálták. A szegedi egyetemen munkásságát és a Várkonyi-intézet történetét, jelentőségét elhallgatták.  Halálát követően (1971) csak 17 év elteltével, 1988-ban (születésének 100. évfordulóján) emlékezhettek meg róla egykori tanítványai és tisztelői szűk körben, egy szegedi emlékülésen, amelyet a szegedi pszichológiai tanszék vezetője, Duró Lajos és munkatársai szerveztek. A konferencia előadásait emlékkötetetként kiadták 1988-ban, és hosszas minisztériumi engedélyezéssel egy szemináriumi helységet is elneveztek róla.  

A rendszerváltás után Pukánszky Béla pedagógia professzor kezdte ismét ismertté tenni Várkonyi személyét és munkásságát.  A Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézete 2009-ben, a Várkonyi-intézet 1929-es alapításának 80. évfordulóján rendezett emékünnepséget, avatott emléktáblát az egyetem falain belül, és adott ki intézettörténeti kötetet Szokolszky Ágnes szerkesztésében. Előző évben, születésének 120. évfordulóján emléktáblát avattak tiszteletére szülőfalujában, a felvidéki Kéménden.  Munkásságáról ismételten megemlékeztek 2019-ben egy tudományos ülésszak keretében, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézete szervezett az intézet megalapításának 90. évi évfordulójára. A konferencia előadásainak alapján ismét kötet került kiadásra Szokolszky Ágnes szerkesztésében (A pszichológia fejlődése a vidéki Magyarországon: a kezdetektől a rendszerváltás utáni évekig, 2021).

Csomortáni D. Zoltán (2009). Egy reneszánsz egyéniség a XX. századi magyar pszichológiában. Várkonyi Hildebrand Dezső élete és munkássága. In: A Lélektan 80 éves története a szegedi egyetemen (1929-2009)/szerk. Szokolszky Ágnes. 45-71. Szeged, JATEPress, 2009.
https://hu.wikisource.org/wiki/A_l%C3%A9lektan_80_%C3%A9ves_t%C3%B6rt%C3%A9nete_a_szegedi_egyetemen_1929-2009

Fizel Natasa (2021). Várkonyi Hildebrand, Dolch Erzsébet és a szegedi Kerti Iskola. In_: Szokolszly Á. (szerk.). A pszichológia fejlődése a vidéki Magyarországon : a kezdetektől a rendszerváltás utáni évekig. 99-118 JATEPress, Szeged
http://acta.bibl.u-szeged.hu/72216/1/pszichologia_fejlodese_2021.pdf

Pukánszky Béla (2021). Pedagógia és lélektan a szegedi egyetemen, 1872-1945- . In_: Szokolszky Á. (szerk.). A pszichológia fejlődése a vidéki Magyarországon : a kezdetektől a rendszerváltás utáni évekig. 85-98. JATEPress, Szeged
http://acta.bibl.u-szeged.hu/72216/1/pszichologia_fejlodese_2021.pdf

Szokolszky Ágnes (szerk.). (2009). A Lélektan 80 éves története a szegedi egyetemen, 1929-2009. Szeged, JATEPress https://hu.wikisource.org/wiki/A_l%C3%A9lektan_80_%C3%A9ves_t%C3%B6rt%C3%A9nete_a_szegedi_egyetemen_1929-2009

Szokolszky Ágnes (2021). A szegedi pszichológia elfeledett története. Szubjektív indíttatású áttekintés és reflexió. In: Szokolszky Á. (szerk.). A pszichológia fejlődése a vidéki Magyarországon : a kezdetektől a rendszerváltás utáni évekig. 129-160. JATEPress, Szeged
http://acta.bibl.u-szeged.hu/72216/1/pszichologia_fejlodese_2021.pdf